Nem marad jövőre Sátek Szilvia

Nem hosszabbítja meg az igazgató Sátek Szilvia szerződését – derült ki a mai tantestületi értekezleten. A tanárnő 2001 óta tanít magyart az iskolában, három éve jött vissza GYES-ről, azóta a 9. a osztályfőnöke. Tudomásunk szerint Kurnász László a döntés meghozatalakor arra hivatkozott, hogy pusztán magyartanárként nem lenne meg az elég órája, de ezt cáfolja egyrészt az, hogy az iskola írt ki pályázatot magyar szakos tanár felvételére, másrészt az, hogy Durzák tanárnő nyugdíjba vonulásával megüresedik egy magyartanári hely.

Zárásként bemásolnék pár szót az év eleji interjúból. Ha jogilag nem is, a helyzetet illetően mindenképp idevág:

M.Zs.: Amikor először belépett az intézménybe - ha jól tudom, az alkalmazotti ülésre - és először találkozott – mint később kiderült – leendő munkatársaival, beosztottaival, nem érezte azt, hogy nem fogja megtalálni a közös hangot? Hogyan kívánja orvosolni a súrlódásokat, akár egymás nem ismeréséből, a munkamódszerek ismeretlenségéből adóakat? Mivel most a diákság tényleg támadást érez, nehezen viselnénk, ha hmm... távoznának a tanáraink.

K.L.: Szerintem nem fognak távozni a tanárok, sőt, jó néhány új tanár fog jönni. Egyébként ez jogilag nem feltétlenül tartozik ide, csak így a tanárok távozására: egy tanárt az igazgató csak úgy nem rúghat ki. Most általánosságban beszélünk, tehát olyan nincs, hogy egy igazgató azt mondja, hogy „na ez a tanár nekem most nem szimpatikus, akkor elküldöm”, ilyen nincsen. Ha egy tanár valami olyasmi dolgot tesz, amilyenre szerintem itt még nem volt példa - csak általánosságban beszélek - hallani ilyet a médiában, hogy például ittasan jelenik meg a munkahelyén; ebben az esetben lehet a tanárt elbocsájtani. Más mód erre nincs. Hogyha az igazgató azt mondja, hogy nekem ez nem szimpatikus, akkor nem szimpatikus, de együtt kell dolgozni vele.”

15 comments:

  Anonymous

June 9, 2008 at 11:33 AM

Ha jól tudom, Szilvi helyére már van jelölt, mégpedig a három százalékáról elhíresült igh. egyik barátnője. No comment.

Kurnász mondjon le!

  Anonymous

June 9, 2008 at 11:37 AM

Az haggyán. De ki lesz vajon a következő?

  Anonymous

June 9, 2008 at 12:30 PM

kezdem unni ezt az iskolát...

  Anonymous

June 9, 2008 at 12:58 PM

Megkezdődött a "tisztogatás"! Aki bírálta kurnánszki ig. pályázatát, keresheti az újabb munkahelyét !!!
Szt.István Gimnázium zuhan a szakadék felé! kurnász teljesíti amit főnöke elvár tőle!

  Anonymous

June 9, 2008 at 2:00 PM

Ha valami igazságtalan, akkor ez az!

  Anonymous

June 9, 2008 at 10:17 PM

Igazságtalanság! Pofátlanság! Gerinctelen utolsó...

  Anonymous

June 9, 2008 at 11:44 PM

Olyan jó, hogy az ilyen döntéseknél a szakmai szempontokat tartják szem előtt... Bár ha valóban így lenne, akkor (visszaemlékezve a 3%-os törióráinkra) valaki már rég nem kéne, hogy az intézményben legyen. No comment.

  Anonymous

June 10, 2008 at 7:22 AM

"hivatalos" probléma: kevés az óraszám
"hivatalos" megoldás: Durzák tanárnő jővőre elmegy, Erősné tanárnőnek túl sok órája van, így a felszabaduló magyarórákat megkaphatná Sátek tanárnő
egy csónakban evezünk...

  Anonymous

June 10, 2008 at 8:35 AM

Vérzik a szívem Sátek tanárnőért, akinek a tanítványa voltam, és akinek nagyon sokat köszönhetek. Ez gerinctelen és igazságtalan döntés volt, nem is tudok rá mit mondani... Csak elszomorít. Nagyon. :(
T.T.

  Anonymous

June 10, 2008 at 10:22 AM

Kedves Kurnász Lacika!

Nem aggódsz a jövőd miatt? Mi lesz veled, ha pl. a jövő héten repül Meggyes? Fordul a nyelvcsapás másfele? És ha nem lesz ott egy fogadókész fenék? Akkor? Erős 3%, ez a kérdés neked is szól!

Vegyétek már észre magatokat!

Nem adjuk az iskolát!

  Anonymous

June 10, 2008 at 10:40 AM

Psszt gyerekek, csak istvánoshoz méltó módon.
Nyilván nem hagyjuk...

  Anonymous

June 10, 2008 at 10:58 AM

"Erős 3%" Ez jóóó :D

  Anonymous

June 11, 2008 at 7:05 AM

Szeptembertől nem tanít az iskolában:
- Durzák Anna
- Posch Istvánné
- Sebe Delinke
- Stróbl László
- dr.Vágvölgyi Károly
- Wiesztné Sátek Szilvia
- Ambrusné Emmer Anikó
Eddig az aktuális névsor, kitudja, hogyan folytatódik tovább....

  Anonymous

June 11, 2008 at 2:05 PM

Az első öt helyen említett tanár nyugdíjba vonul - ezt a szándékukat még az előző iskolavezetés tudomására hozták. Állásukra még az előző vezetés írta ki a pályázatot. Ambrusné pedig felmondott.
Maradjunk tárgyszerűek!

  Anonymous

June 13, 2008 at 7:28 AM

Valaki a tanárnő elmenetele mellett szavazott. De ez most a 3%-ot se éri el. Csak nem gyengül a vezetőség...?