Célkeresztben a Szent István Gimnázium

A mai Hídlap 12-13. oldalán "Esztergomi középiskolák összehasonlítása" címmel értékeli a város két középiskolájának munkáját Gulya István. A főszerkesztő-helyettes a városvezetés által megbízott szakértők adataival igyekszik bizonyítani: a Szent István Gimnázium eredményei messze alulmúlják a riválisnak titulált Dobó Katalin Gimnáziumét, a diákok pedig önzőek és közömbösek. A cikkben megszólal Kurnász László igazgató is, aki inkább partnernek tekintené a Dobót, a csökkenő számú beiratkozást pedig "az iskola ellen az interneten és a megyei napilapban folytatott negatív kampány" következményének tartja.


Nem ez az első eset, hogy iskolánkat bíráló írás jelenik meg az esztergomi önkormányzat lapjában. Március végén az Értesítő című mellékletben Takács István sajtófelelős hasonlította össze a két gimnáziumot, melyre az OKI és az OKM abszolút mérési eredményeivel és pontos számadataival válaszolt a Szent István Gimnázium akkori vezetése. Ezeket az adatokat érdemes újra átfutni a mai cikk elolvasása után...

2 comments:

  Anonymous

July 5, 2008 at 2:16 PM

Gulya hitelességéről csak annyit: nemrég a Csomor-ügyben rágalmazásért egy év próbaidőre ítélte a bíróság...

  Anonymous

July 6, 2008 at 1:21 AM

Visszatetsző a Hídlap különböző rovataiban az István rendszeres, célirányos lejáratása, a két iskola szembeállítása. Kurnász Igazgató Úrnak ezt higgadtan, de határozottan vissza kellett volna utasítani. Nem lehet úgy "konszolidálni" a helyzetet hogy állandóan olajat öntenek a tűzre.

Hasznos lenne mostmár egy "almát az almával" összehasonlító táblázat, az összes esztergomi középiskola adataival, ahol egymás mellett minden adat szerepel forrásmegjelöléssel (Gulya, Takács is), a hivatalos meghatározásokkal. Ezt nem csak blogokban, fórumon tenni közzé. Az objektív tájékoztatásra hivatkozva kérni a Hídlapban való közlést. Ha megtagadják, azt is nyilvánosságra hozni pl. a nyomtatott szeretgomban.