Fiatal Értékteremtő Lap

Tegnap érkezett postán Bardotól 100 példány FÉL. Majd szépen ügyesen belerakjuk őket a SzIGMába és terjesztjük azt is, mert miért is ne. Állítólag a következő számtól már én is publikálok benne (olyan nagyképű szó ez). Persze azt már csak akkor mutatjuk meg Nektek is, ha ez tetszett.

Gondolkodtunk mi egyébként már korábban is más diákújságokkal való együttműködésre, bár akkor az egészen konkrétan iskolaújságot jelentett, nem pedig diák által szerkesztett művészetis lapot.

Azért fogadjátok szeretettel!

2 comments:

  Anonymous

January 20, 2008 at 10:43 AM

Már működik a Dobóban az ottani iskolaújság (ugye a "más diákújságokkal való együttműködés" konkrétan a Dobó gimnázium iskolaújságát érintené), mostanában fogom megérdeklődni, hogy mi a helyzet ezzel, illetve mennyire nyitottak az együttműködésre.

  Anonymous

February 18, 2008 at 9:28 AM

Köszönet érte Zsófi!

üdv, Barna