Kurnász László a Szent István Gimnázium igazgatója

Esztergom Város Önkormányzatának Képviselőtestülete ma esti ülésén Kurnász Lászlót nevezte ki a Szent István Gimnázium igazgatójává. Zara Melinda pályázatát arra hivatkozva utasították el, hogy még februárban visszautasította a felkérést az igazgatói posztra. Az ügyben a testület nem nyitott vitát, az érintettek nem kaptak szót.


Fotó: Tücsök /szigmédia

Kurnász László 31 éves magyar-történelem szakos általános iskolai tanár. Vácott, a Boronkay György Műszaki Szakközépiskolában érettségizett. Felsőfokú tanulmányait az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán végezte, ahol 2000-ben diplomázott, majd 2002-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelemből középiskolai tanári oklevelet szerzett. Négy évig a budapesti Petőfi Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban, 2004-től pedig a piliscsabai Mezőgazdasági és Erdészeti Szakközépiskolában tanít, jelenleg osztályfőnök.
A Szent István Gimnázium igazgatói posztjára azért jelentkezett, mert szertené kipróbálni magát, saját bevallása szerint alkalmas a feladatra.

Kurnász kinevezését a képviselőtestület 12:6 arányban szavazta meg, 1 tartózkodás mellett. Öt évre nevezték ki azzal a feltétellel, hogy 2009. május 1-jével lemond.
Az új igazgató bízik benne, hogy együtt tud majd működni diákjaival.

A Hidlap.net cikkét lásd itt.
Az igazgatóválasztás folyamata a belsős jelölt, Zara Melinda szemszögéből itt.

5 comments:

  Anonymous

April 30, 2008 at 2:33 PM

Szégyen, hogy ez megtörténhetett a Szent István Gimnáziummal!

  Anonymous

May 1, 2008 at 12:49 AM

Öt évre nevezték ki azzal a feltétellel, hogy 2009. május 1-jével lemond.

ezt nem értem: elvileg 5 évig igazgató, de gyakorlatilag 2009. május 1-jén lemond?

  Anonymous

May 1, 2008 at 6:36 AM

Martin, ezen nincs mit érteni, ez abszurd.

  Anonymous

May 1, 2008 at 9:39 AM

Namost, Esztergomban az a bevett szokás, hogy maximum egy évre neveznek ki valakit igazgatónak, így lett volna ez Barsival is. A közoktatási törvény azonban csak 5 évre enged igazagtói posztra pályáztot kiírni, kinevezni pedig értelemszerűen csak a pályázati kiírás szeirnt lehet. Ezt belsős jelöltnél meg tudják kerülni, de a külsősnél nincs mese: őt öt évre kell kinevezni.
Kurnásznál tehát nem volt más lehetőségük: vagy nem nevezik ki, vagy kinevezik öt évre és valahogy megoldják, hogy egy év után mondjon le. Megoldották.

  Anonymous

May 3, 2008 at 2:55 AM

Banángom...