Költözés 2.0 - jövőre ismét Esztergomban?


Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, Meggyes Tamás ezen a héten kéri ki a szülők véleményét a Szent István Gimnázium költözésének szükségességéről és az iskola végleges épületéről. A kérdőívhez mellékelt levél szerint a fenntartó - bár a jelenlegi elhelyezést jobbnak tartja - a közösség állítólagos nyomására biztosítaná a lehetőséget a visszaköltözésre, amennyiben azt a szülők megszavazzák. A 2008/09-es tanévet ez esetben kettő vagy három helyre szétbontva, a volt Balassa általános iskolában, a Kőrösy kollégiumban és az északi kanonoksor frissen felújított, Bottyán szakközépiskola által használt épületrészében kezdhetné a tanévet. Az iskolaközösség a jelek szerint egyetért a polgármesterrel és a maradás mellett voksol (lásd szavazásunkat jobboldalt), hiszen ahogyan fogalmaznak: "...az épületi szétszedettség a legroszabb alternatíva, amit csak el tudunk képzelni."




A levélben szó esik a végleges elhelyezésről, lehetséges megoldásként a kanonoksor eredeti tervek szerinti befejezésével létesülő két félköríves épület mellett a volt Granvisus látszerészeti gyár és a Dobó Gimnázium épülete merült fel. Mivel ezek csak tervek, részleteket nem közölt az önkormányzat, de a Dobó épületébe való költözést többen a két iskola összevonásaként értelmezik, így meglehetősen elenyésző azok száma, akik ezt az alternatívát választanák.

A kérdőívek beadási határideje május 23., kíváncsian várjuk az eredményeket.

2 comments:

  Anonymous

May 23, 2008 at 1:50 AM

Hajrá Granvisus! A Dobó épületének bővítése utáni odaköltözés egy kvázi integrációnak tekinthető, előbb-utóbb egy gimi lesz a kettőből. Nem szerencsés két rivális iskola egy épületben! A déli kanonoksor folytatása egy szép és drága, valamint rendkívül IDŐIGÉNYES álom.

  Anonymous

May 23, 2008 at 8:54 AM

Valóban, a bazilikával szemben irreális. De megkérdezték és igazán jó lenne.
Egyébként a Granvisus sem sokkal valószínűbb.