Vágatlanul a Szent István Gimnázium újdonsült igazgatójával


Fotó: Tücsök /szigmédia

Abba a különleges, sőt, mondhatni privilegizált helyzetbe kerültünk, hogy idén ez már a harmadik interjúnk igazgatóval, ráadásul a harmadik különbözővel, az előző pályzat két résztvevőjéről már nem is beszélve. Mondhatnánk, hogy most a szerkesztőségnek kedvez a média istene, de akárhogy is nézzük, ez a helyzet inkább abszurd, mint örömteli. És mivel ez az egész csak egyre érdekesebb lesz, mi megkérdeztük Kurnász Lászlótól, ami a szívünket nyomta, ő pedig visszakérdezett. A vágatlan verzió ide kattintva olvasható. A hivatalos változathoz képest annyi hátránya van, hogy a felvett szöveget követve nincsenek benne mindig ép és egész mondatok. Az igazi hivatalos, publikus változat majd egyeztetés után jelenik meg itt és a SzIGMában.

10 comments:

  Anonymous

May 6, 2008 at 9:54 AM

Év végén lehetne egy 2.0, ugyanilyen felállásban.

  Anonymous

May 6, 2008 at 11:20 AM

Melyik év végén? :)

  Anonymous

May 6, 2008 at 1:23 PM

Nálunk alakult úgy a helyzet, hogy két történelemtanárral zárjuk az évet. Hát, hogy mondjam.... Sitku tanár úr munkájával az osztály sokkal jobban meg van elégedve - főleg akik szeretik a törit (kb. 4 diák beleértve jómagamat is)-,mint az "egy valaki", "nyelvmixelő", "újbeszélül társalgó" munkájával.

  Anonymous

May 6, 2008 at 1:26 PM

"Van egy olyan osztály, akiknek idén már két történelemtanáruk volt, itt felmerült az a kérdés, hogy ugye történelem szakos tanárként most egy harmadik is lesz nekik?"

itt rólatok beszélek, kiccívem!

  Anonymous

May 6, 2008 at 11:00 PM

Tudom cukorfalat!

  Anonymous

May 7, 2008 at 2:22 AM

Bejo elég negatív figura az interjúban mert leállította a weblapot. Én őt egyáltalán nem ismerem, de ebben teljesen igaza van. Amennyi mocskot szórt rá a "fenntartó", jó nagy pofátlanság lenne szivességet várni tőle.

  Anonymous

May 7, 2008 at 4:42 AM

Bejó radikális.

  Anonymous

May 7, 2008 at 12:25 PM

Hát annak is kell lenni.

  Anonymous

May 10, 2008 at 2:16 PM

Mafocska! Bejó nem radikális csak többet élt egy kicsivel mint Te :) Így kicsit másképp fejezi ki magát! :)

  Anonymous

May 12, 2008 at 11:51 AM

Bejó az Bejó. Ezér' szeressük... ;-) / Itt és most kérek elnézést az összes magyartanáromtól ezért a mondatért! ;-) /